Válasz a terrorizmusra
OTT SEGÍTENI, AHOL A LEGNAGYOBB SZÜKSÉG VAN RÁ
Az önkéntes lelkészek segítenek meggyógyítani a nemzetet; elsősegélyben részesítik a mentőmunkásokat, tisztségviselőket és az áldozatokat.
Szcientológia önkéntes lelkészek százai segítettek a Ground Zero mentési munkálatainál, és a terrorista támadást követő hetekben mind anyagilag, mind lelkileg támogatást nyújtottak New York város polgárainak. Rudolph Giuliani (balra fent), New York város polgármestere megköszöni a Szcientológia önkéntes lelkészek munkáját. |
Szeptember 11. a borzasztó tragédia mellett az emberiség pusztulás és gonosz feletti győzelmének napját is jelenti egyben.
A tűzoltók, a rendőrség és a mentők hősies tetteit sok-sok média tette közzé, és az elkövetkezendő hosszú évekre úgy marad majd fenn, mint a bátorság és az önfeláldozás kiváló példája.
A hősök mögött ott állt a Vöröskereszt, az Üdvhadsereg és sok más önkéntes csoport és szervezet, beleértve a Szcientológia önkéntes lelkészek százait is, akik már órákkal a pusztulás után egyesített erővel támogatták a mentési munkálatokat a Ground Zeronál Manhattenben.
Amit a Szcientológia lelkészektől láttam, azt soha nem tapasztaltam még semmilyen szervezettől sem mondta egy mentős a manhattani kerületből. Még a tűzoltóság vagy a mentők sem voltak elérhetőek az elején, de a Szcientológia lelkészek már az elejétől ott voltak.
Ezek a fickók csodát művelnek
Mindamellett, hogy az önkéntes lelkészek mindenben segítettek, speciális eszközöket is hoztak magukkal, hogy feloldják a mentőmunkások stresszét, traumáját és szenvedését. Az önkéntesek egy egyszerű, de hatékony technikát használtak, amelyet a Szcientológia vallásban találhatunk, és asszisztként ismert. Az assziszt nem az orvosi kezelés helyettesítője, hanem a sérülések, betegségek vagy érzelmi fájdalmak lelki oldalát kezeli.
Használják a lokalizációt, amely a kimerült, összezavarodott, traumát szenvedett személynek segít, hogy újra orientálódjon, és sokkal jobban tudatában legyen közvetlen környezetének ami kulcs a szükséghelyzetekben, mivel a segítő személyeknek nagy szükségük van az éberségre és a koncentrálásra. A sérülésre és betegségre adott assziszt, amikor elsősegéllyel és megfelelő orvosi kezeléssel együtt használják, nagymértékben felgyorsítja a gyógyulás idejét. Más asszisztok segítenek az embereknek leküzdeni a depressziót, a félelmet, illetve a veszteség és tragédia okozta szomorúságot, és azoknak is segít, akik egy sokkoló esemény után cselekvésképtelenné válnak.
|
Nagyon sok elismerést kaptunk mondta az egyik New York-i rendőrtiszt. De sok elismerés illeti azokat az embereket is, akik a színfalak mögött álltak, mint a Szcientológia önkéntes lelkészek, akik gondoskodtak rólunk, amíg ott lent voltunk, és akkor, amikor szükségünk volt rá valószínűleg sokkal jobban, mint a legtöbben azt el tudják képzelni.
Az egyik New York-i rendőrségi mentő, aki az embereket az önkéntes lelkészekhez küldte segítségért, a következőt mondta: Ezek a fickók csodákat művelnek.
A segítség szelleme
A Szcientológia önkéntes lelkészek hatékony segítsége szájról szájra terjedt a rendőrök, tűzoltók és tisztségviselők körében, beleértve New York város polgármesterét is, aki elismerte munkájukat.
Bár sok vallási szervezet nyújt segítséget katasztrófák idején, de csak kevesen olyan szervezettek, mint a Szcientológusok olvashatjuk a New York Times egyik cikkében, amelyben annak a közel 800 önkéntesnek a munkáját mutatták be, aki részt vett a kisegítő munkálatokban New Yorkban. Amíg sok önkéntest elküldtek, addig a Szcientológusoknak engedélyezték, hogy maradjanak és együtt dolgozzanak az amerikai Vöröskereszttel és az Üdvhadsereggel.
Az önkéntes lelkészek közvetlenül a katasztrófa helyszíni kezelésein túl asszisztokat adtak az események miatt városszerte zaklatott polgároknak is, illetve azoknak, akik barátaikat vagy családjukat veszítették el a pusztulás során. Az önkéntes lelkészek csoportjában voltak más hitvallású polgárok, beleértve a szociális és egyházi munkásokat, pszichológusokat és másokat is, akiket szintén kiképeztek az assziszt technikáira.
Az önkéntes lelkészek megerősítik, hogy ez a Ground Zeronál jelenlévők együttes munkája volt a csapatszellem, az összefogás és emberbarátság itatta át a történéseket és ez vitte tovább a mentés és a segítség erőfeszítéseit, bátorítva a mentőmunkásokat és önkénteseket, hogy felülkerekedjenek a szörnyűségeken és a pusztuláson.
Ahogyan azt egy önkéntes lelkész abban az időben mondta: Én első kézből tapasztalom meg azt a hihetetlen erőt, amely azáltal teremtődik meg, hogy hatékony csoportok kerülnek össze és egyesülnek egy közös célért. Tudom, hogy ez egy kivételes pillanat, amit soha nem felejtünk el.
Nemzetközi segítség
A Szcientológia önkéntes lelkészei évek óta együttműködnek más mentőcsapatokkal, százaknak és ezreknek siettek segítségére földrengések után Shakalitól és Törökországtól kezdve Mexikóvárosig, áradásoknál és más természeti katasztrófáknál a karibi hurrikánoktól a Mexikói öbölig. Az ember által mesterségesen létrehozott katasztrófákban is segítettek az áldozatoknak, beleértve Koszovó és Csecsenföld háborús térségeit is.
Ott vannak, és mindig ott lesznek mind a kataklizmáknál, mind a mindennapi élet kisebb katasztrófáinál. A Szcientológia önkéntes lelkészei hatalmas kapacitással működnek a mindennapok alapjain, széles körű képességeket használnak a barátok megsegítésére, a vitás kérdések megoldására, az összetört emberi kapcsolatok megjavítására, a felnőttek és gyerekek műveltségének emelésére, az üzleti vállalkozások és megszámlálhatatlan más terület segítésére.
Az önkéntes lelkészek által használt jártasságok elérhetőek a közönség számára is, vagyis mindazok számára, akik segíteni szeretnének másoknak. A Szcientológia Egyház hív és bátorít mindenkit, hogy váljon aktív önkéntes lelkésszé.
További információért lépjen kapcsolatba Kabai Krisztinával a 210-3446-os vagy 06-70/235-7473-as telefonszámokon, vagy az otlcee@axelero.hu e-mail címen.
