Scientology Network

Freedom TV

Freedom TV

Itt az ideje, hogy a Freedom magazin korszakalkotó oknyomozói újságírása az étert is meghódítsa.

Freedom magazin 50 évvel ezelőtti megalapítása óta igen színes történelemmel büszkélkedhet mint a Scientology Egyház oknyomozó lapja. Azzal tüntette ki magát, hogy leleplező írások egész sorát készítette el a közönség számára fontos olyan ügyekben, mint az emberi jogok megsértése, a kormányzati titkolózás és a nagyközönség tájékoztatáshoz való joga, a közhivatali korrupció, az igazságtalanság és a mentális egészségügyben előforduló visszaélések. A Scientology Network elindításával a Freedom az újságírás lehetőségeinek új birodalmába lép be a Freedom TV közeljövőbeli programra tűzésével. A Freedom TV székhelye a Scientology Media Productions Los Angelesben.

A Freedom TV kínálatában találunk majd híreket, közügyekkel kapcsolatos beszámolókat, dokumentumfilm-jellegű oknyomozásokat, és a kulisszák mögé is betekintünk olyan riportokkal, amelyek az újságírói etikára helyezik a hangsúlyt, és olyan eseteket vizsgálnak ki, amelyeket a céges világ által irányított média figyelmen kívül hagy a társadalmi igazságosság, a személyi szabadságjogok és a szociális reformok tényszerű és felelősségteljes bemutatása terén.

Freedom magazin már hosszú ideje az egyház hangja, és küldetése mindig is a közönség számára fontos ügyek kivizsgálása és az eltitkolt igazságok felfedése volt. De olyan fórum is volt, ahol a gyengék hangot kaptak. Egy olyan médiakörnyezetben, amelyet nagy hatalmú, magántulajdonban lévő kereskedelmi érdekeltségek uralnak, egy megbízható, ésszerű és jól dokumentált oknyomozó hírműsor létrehozására – amelyet nem irányítanak pénzügyi érdekeltségek – még soha nem volt jobb alkalom.

Az 1970-es években a Freedom riporterei fedték fel a pszichiátriai „rabszolgamunka-táborok” létezését Dél-Afrikában, ami kormányzati reformokat eredményezett egy olyan rendszerben, amelyet az Egészségügyi Világszervezet „rabszolga-kereskedelmi” hálózatnak nevezett. A Freedom hozta nyilvánosságra a CIA titkos elmekontroll-kísérleteit, amelyeket a szigorúan titkos MK-ULTRA program részeként végeztek. A Freedom titkos kémiai és biológiai fegyverek USA-beli katonai tesztelésével kapcsolatos nyomozása kongresszusi reformokhoz vezetett. Az 1990-es években a Freedom rántotta le a leplet a kormány által eltussolt öbölháborús betegségről. És a Freedom, ahogy azt történelmi feljegyzések igazolják, vezető szerepet vállalt akkor is, amikor – az oldalain megjelentetett információk és bírósági perek révén – hozzáférést biztosított a lakosságnak bizonyos kormányadatokhoz az USA információszabadsági törvénye révén.

A Freedom TV folytatni fogja ezeket a hagyományokat, hogy egy újfajta újságírói szabadságot honosítson meg a Scientology Networkön.