EMBERI JOGOK

Egyetlen ember változást hoz

Zakaria el Hamel

Sokan gondolják magukat tehetetlennek abban, hogy javítsanak a világon, mivel csak szerény bevételük van, illetve nincsenek befolyásos kapcsolataik. Zakaria el Hamel azonban nem tartozik közéjük.

Zakariának van egy taxija Marokkóban. A bevételt havonta megosztja a sofőrrel. Zakaria tehát nem vagyonos, mégis valóban jobb világot teremtett azzal, hogy eldöntötte, hogy megteszi, és megalapította a Fiatalok a Békéért és a Kultúrák Közötti Párbeszédért csoportot, és a Fiatalok az Emberi Jogokért Nemzetközi Szervezete marokkói ágának élére állt.

Először 2010-ben, a hetedik éves genfi Nemzetközi Emberi Jogi Csúcstalálkozón találkozott a Fiatalok az Emberi Jogokért anyagaival.

Miután megértette, miért van szükség arra, hogy az emberek szabadon terjeszthessék és fogadhassák az információt, Zakaria azt mondta: „A marokkói média erősen szabályozott. A monarchia felügyeli, és csak azt közlik a médiában, amit ők akarnak. Tehát ezt az emberi jogot egyáltalán nem jól alkalmazzák.” E probléma kezelésére Zakaria összefogott az Észak-atlanti Szerződés Szervezetével (NATO), és szemináriumokat szervezett „Jog a magánélethez” és „Információszabadság” címmel.

„A marokkói kormány fél az emberi jogoktól” – mondta Zakaria. Azonban hogy változást hozzanak, ő és a Fiatalok a Békéért tagjai havonta három-négy alkalommal részt vesznek emberi jogi előadásokon. „Most, hogy rendelkezem a Fiatalok az Emberi Jogokért anyagaival, megmutatom őket másoknak, hogy lássák, hogy ezekkel az eszközökkel más módon is megközelíthetik az emberi jogokat. […] Meg tudom változtatni az emberek gondolkodásmódját, és azután meg tudják tanulni, hogy mik az emberi jogok, és igényük lesz rá” – mondta.

2016-ban a Fiatalok az Emberi Jogokért partnerségre lépett a Marokkói Emberi Jogi Szervezettel, hogy az ország ifjúságában tiszteletet és méltó hozzáállást alakítsanak ki az emberi jogok iránt.