Terjeszkedés

A terjeszkedés korszaka

A Scientology Egyház nemzetközi terjeszkedése, amely több mint egy évtizede vette kezdetét a vallás első „ideális” szervezetének létrehozásával a dél-afrikai Johannesburgban, 2017-ben korábban sosem látott sebességgel folytatódott.

Januárban az új-zélandi Aucklandben az ottani gyülekezet a növekedés évét az Új-zélandi Scientology-egyház újjászületésével indította. Ez a második legrégebbi egyház a bolygón. Az év folyamán átlagosan 45 naponta egy új egyház nyitotta meg kapuit. December végén az új Észak-johannesburgi Scientology-egyház átadásával az ideális egyházak száma már összesen 63-ra emelkedett.

Ahogy az év során esedékes megnyitók mindkét féltekén megtöltötték a hívek naptárait, új egyházakat avattak fel a kaliforniai San Fernando-völgyben, a floridai Miamiban, a dániai Koppenhágában, az írországi Dublinban, az angliai Birminghamben és a hollandiai Amszterdamban.

De a gyülekezetek terjeszkedése a világ körül nem állt meg ezeknek az elegáns új egyházaknak az apró részletekbe menő felépítésénél és restaurálásánál.

Minden Scientology-egyház rengeteg eszközzel rendelkezik. Ilyen például a Közönséginformációs Központ, amely a Scientology alapelveibe és gyakorlataiba, illetve az Alapító, L. Ron Hubbard hagyatékába nyújt betekintést, illetve a gyülekezet számára vasárnaponként tartott szertartások, nem is beszélve az életjobbító tanfolyamokról és a szellemi tanácsadásról (auditálás).

A megnyitott új egyházak az Egyház világszintű humanitárius kampányai számára is új központokat jelentenek. Ezek a kampányok azok ellen a társadalmi bajok ellen küzdenek, amelyek rendkívül súlyos hatással vannak a városok lakóira. Ilyenek a drogfogyasztás, az emberi jogok megsértése, az írástudatlanság, a mentális egészséggel kapcsolatos visszaélések, a társadalmi igazságtalanságok és a vallási elfogultság.

Felismerve az átfogó társadalmi változás és fejlődés iránti igényt, ezek az új Scientology-egyházak mind központként szolgálnak azoknak az önkénteseknek és egyháztagoknak, akik az L. Ron Hubbard által e problémák orvoslására kifejlesztett technológiákat szeretnék megtanulni.

Minden Scientology-egyház kapui nyitva állnak a vallásközi és közösségi csoportok előtt, és minden új egyház otthont biztosít e társadalmi programok szélesebb körű megvalósítása számára, illetve a minden ember közötti béke és egység üzenetének terjesztéséhez.

2017-ben ezek az új egyházak olyan közösségi rendezvényeknek és tudatosságot növelő kezdeményezéseknek adtak helyet, amelyek iskolákat érnek el, hogy tanárokat és diákokat világosítsanak fel a kábítószerek veszélyeiről, a hatékonyabb tanulási technológia révén elérhető lehetőségekről és az emberi jogok megvédésének fontosságáról.

Az év során a megnyitók inspirálni is igyekeztek a missziókat és az egyházi csoportokat a világ körül, amelyek így megtapasztalhatták, hogy a szellemi szabadság és az emberiség iránt érzett érdeklődés mit tehet egy békésebb és termelékenyebb világ megvalósítása érdekében.

A siker bizonyítékát e humanitárius programoknál világosan láthatjuk, ha elolvassuk azok történeteit, akik a vallás terjesztését kulcskérdéssé tették annak elérése során, hogy harmóniát, bizalmat és jóllétet hozzanak a világ sokszínű népességének. Ezek a programok az őket támogató gyülekezetek által kínált biztonságos közegből kiindulva tiszteletet, együttműködést és felvilágosodást eredményeztek még olyan országokban is, amelyekben a vallásszabadság és a kifejezés szabadsága el van nyomva.

E hálózatokon keresztül, valamint együttes befolyásuk és önkénteseik erőfeszítései révén az egyházak és a programok 2017-ben is elérték, hogy a Scientology tevékenységei a remény jelét jelentsék emberek milliói számára a világon.