Önkéntesek hálózata
1,5 millió önkéntesből álló bolygószintű hálózatA Scientology Egyház és tagjai nyolc bolygószintű humanitárius kezdeményezést és programot támogatnak, és részt is vesznek ezekben. Több mint 1,5 millió önkéntes dolgozik együtt fiatalokkal, pedagógusokkal és megszámlálhatatlanul sok csoporttal, illetve szervezettel az emberi jogok, a drogfelvilágosítás, a katasztrófaelhárítás és a helyi közösségi programok terén.

TERJESZKEDÉS ÉS TÁRSADALMI HATÁS

Statisztikák

Önkéntes lelkészek segítenek tüzek kioltásában a Kaliforniai Tujungában.

22 katasztrófa­helyszín a világ legkülönfélébb tájain, ahol a Scientology önkéntes lelkészek 2017-ben segítséget nyújtottak.

2017 beírta magát a rekordok könyvébe, ami a milliókat érintő természeti katasztrófákat illeti. Pusztító hurrikánok és halálos földrengések miatt több ezer Scientology önkéntes lelkészre volt szükség, akik a világ egyik legnagyobb független segélyszervezetét alkotják. Az elsők között érkeztek 22 nagy katasztrófa helyszínére – és utolsóként távoznak.

L. Ron Hubbard tanulási technológiája

69 ország használja L. Ron Hubbard tanulási technológiáját

A veszélyesen hanyatló írástudóság elleni harcban 2017-ben a tanárok 69 országban használták L. Ron Hubbard áttörést jelentő tanulási technológiáját, hogy tanulók millióinak tanítsák meg most először, hogyan kell tanulni.

„Miután első kézből megtapasztaltam L. Ron Hubbard tanulási technológiájának figyelemre méltó eredményeit, úgy vélem, ez az az erős alapzat, amelyre az írni-olvasni tudást fel lehet építeni a világon mindenütt.”

tanácsadó, Oktatási Minisztérium, Dánia

L. Ron Hubbard tanulási technológiája

34 000 000 embernek adták át 2017-ben Az igazságot a drogokról

A világ legnagyobb nemkormányzati drogfelvilágosító kezdeményezése, a Scientology Egyház által finanszírozott Az igazság a drogokról kampány fiatalok millióinak tette lehetővé, hogy tájékozott döntést hozzanak a drogokkal kapcsolatban.

„A Drogmentes Világért Alapítvány világszerte számtalan gyereknek, fiatalnak és felnőttnek adta meg a lehetőséget, hogy tájékozottan dönthessenek, és drogmentes életet élhessenek. A Drogmentes Világért Alapítvány olyan szervezet, amely kiérdemelte a legnagyobb bizalmunkat és megbecsülésünket.”

New York állami szenátor

Scientology-kereszt
Partneri együttműködés 95 423 kormánnyal, szervezettel, iskolával és csoporttal

Partneri együttműködés 95 423 kormánnyal, szervezettel, iskolával és csoporttal

A Scientology Egyház és az általa finanszírozott társadalomjobbító és humanitárius programok több mint 95 000 csoporttal, kormányszervvel, pedagógussal és városi vezetővel dolgoznak együtt, hogy segítséget nyújtsanak a közösségeknek a társadalmi bajok orvoslásában.

gcui_freedommag:the-metrics-66-million-people-helped-alt

6,6 millió embernek segítettek 2017-ben L. Ron Hubbard társadalomjobbító technológiájával

A drogrehabilitációtól a bűnözők rehabilitálásáig az L. Ron Hubbard által kifejlesztett és a Scientológusok által világszerte támogatott társadalomjobbító programok életeket mentenek meg, és nemcsak az érintettekét, hanem barátaik és családtagjaik életét is.

gcui_freedommag:the-metrics-flags-alt

210 ország és térség

adott otthont Scientology-egyházaknak és -misszióknak, illetve az Egyház által finanszírozott programoknak és tevékenységeknek 2017-ben.

gcui_freedommag:the-metrics-footprint-alt

Több mint 370 000 négyzetméter ideális egyházépület

A Scientology Egyház 2017-ben is világszerte folytatta a terjeszkedést, újonnan megnyitott egyházakkal Aucklandben, a San Fernando-völgyben, Miamiban, Dániában, Dublinban, Birminghamben, Amszterdamban és Johannesburgban, és korábban sosem látott növekedést ért el.

„Segítenek, tekintet nélkül a határokra, vallásra vagy társadalmi státusra, és mindezt az emberekért. Az önkéntes lelkészi program társadalmunk része. Nemzetközi családként az önkéntes lelkészek országok tucatjait képviselik. Mondhatni, az önkéntes lelkészekkel dolgozni olyan, mintha egy tiszta önkéntességen alapuló ENSZ-ünk lenne.”

műveleti igazgató, kolumbiai segítségnyújtási szakemberek köre (CINAT)

gcui_freedommag:the-metrics-twth-cuba-alt

120 millió példányt osztottak szét 115 nyelven

Az út a boldogsághoz című, L. Ron Hubbard által írt ésszerű útikalauz a jobb élethez ma már az egész világon jelen van, és 115 nyelven terjesztik.

Az út a boldogsághoz csodája abban rejlik, hogy képes boldogságot hozni minden egyénnek, minden közösségnek és minden csoportnak. Meghaladja a közösségek és országok határait. Globális jelenség.”

rendőrkapitány-helyettes
Újdelhi, India

gcui_freedommag:the-metrics-a-couple-alt

503 518 ember írt alá petíciót az Együtt az Emberi Jogokért munkája révén

Az Egyház által támogatott Együtt az Emberi Jogokért program és társprogramja, a Nemzetközi Fiatalok az Emberi Jogokért révén több százezer ember írja alá a petíciót, amely kötelezővé akarja tetetni az iskolákban az emberi jogok oktatását, hogy az oktatás révén az egész bolygóra kiterjedő tudatosságot alakítsunk ki e jogokkal kapcsolatban.