Emberi jogi csúcstalálkozó az ENSZ-nél, 2017.
HATÁSFórumtagok és 64 országból érkezett képviselők foglalkoztak az emberi jogok helyzetének kulcskérdéseivel és az emberi jogi oktatással az ENSZ Gyámsági Tanács legendás üléstermében, ahol a hosszú évek alatt lefolytatott tárgyalások történelmi jelentőségű emberi jogi eredményekhez járultak hozzá.

ENSZ

Emberi jogi csúcstalálkozó

Fiatalok az Emberi Jogokért csúcstalálkozó, 2017. Belépés csak a kiválasztottaknak.
BELÉPÉS CSAK A KIVÁLASZTOTTAKNAK 42 ország fiatal küldöttei vettek részt az ENSZ-ben a 14. éves nemzetközi emberi jogi csúcstalálkozón.

Amikor a világ nagy részét veszélybe sodorja egy átfogó menekültválság, a szélsőséges erőszak és a vallási üldözés veszedelmes növekedése, az Együtt az Emberi Jogokért továbbra is erőteljesen hangsúlyozza és védelmezi az alapvető emberi jogok által képviselt értékeket, miközben globális szinten igyekszik bevezetni a társadalmi egyenlőség normáit.

A Scientology Egyház támogatását élvező Együtt az Emberi Jogokért együttműködik kormányhivatalokkal és nemkormányzati szervezetekkel, hogy terjessze a tudatosságot, és hogy bevezettesse az ENSZ által 1948-ban elfogadott Emberi jogok egyetemes nyilatkozatát. A nyilatkozat, amelyet már több mint 500 nyelvre és nyelvjárásra fordítottak le, kijelenti, hogy az emberek mindenütt egyformán jogosultak az emberi jogaikra bármiféle megkülönböztetés nélkül, sőt a jogaik – például az oktatáshoz, a foglalkoztatáshoz és az igazságszolgáltatáshoz – kölcsönösen összefüggnek, kapcsolódnak egymáshoz, és oszthatatlanok.

FELSZÓLALÁS
FELSZÓLALÁS Francis-Xavier Kojo Sosu, a Fiatalok az Emberi Jogokért afrikai képviselője a küldöttek előtt tartott beszédében elítélte az afrikai emberijog-sértéseket.
EGYSÉG A SOKFÉLESÉGBEN
EGYSÉG A SOKFÉLESÉGBEN A csúcstalálkozón olyan ifjúsági aktivisták vettek részt, akiket az emberi jogokkal kapcsolatos tudatosság emelésében végzett tevékenységük alapján választottak ki.

A New York-i emberi jogi csúcstalálkozón az YHRI különféle hátterű küldöttei megosztották egymással a legjobb gyakorlataikat és tapasztalataikat, amelyeket a helyi közösségükben szereztek az emberi jogok tanítása terén. Az egymás közötti tapasztalat- és információcsere mellett a küldöttek olyan országok magas rangú tisztviselőivel is tárgyaltak, mint Afganisztán, Banglades, Kuba, Franciaország, Írország és Olaszország. A tisztviselők megosztották a saját gazdag tudásukat a fiatalokkal, és jelentős nemzetközi tapasztalatokban részesítették őket.

Az YHRI alapító elnöke, Mary Shuttleworth vezette a rendezvényeket a csúcstalálkozón, amelynek részét képezték kerekasztal-beszélgetések a világ minden népét sújtó emberkereskedelemről, illetve a vezetésről és a közösségi tevékenységekről. Marisol Nichols színésznő, a Rabszolgaságmentes Világért Alapítvány, egy emberkereskedelem-ellenes nonprofit szervezet alapítója, bemutatott a küldötteknek egy filmet, amelyet titokban készített, hogy lerántsa a leplet az emberkereskedelemről.

A csúcstalálkozó legfontosabb felszólalója Costa Rica korábbi elnöke, Óscar Arias Sánchez volt, aki 1987-ben elnyerte a Nobel-békedíjat, amiért véget vetett a közép-amerikai polgárháborúnak. Shuttleworth az YHRI Emberi Jogi Hős díjával tüntette ki Sánchezt.