2017. ÁPRILIS 29. / MIAMI, FLORIDA

Mágikus Miami

A Miami Scientology-egyház Dél-Florida ünnepi hangulatú trópusi ritmusait hallgatva nyitotta meg kapuit, ezreket hozva össze, hogy megünnepeljék az új egyház megnyitását és humanitárius kampányainak kibővítését.

Arany konfettizáporban
ARANY KONFETTIZÁPORBAN David Miscavige hivatalosan megnyitja a lenyűgöző Miami Scientology-egyházat, miközben ezernyi Scientológus és vendég együtt ünnepli a pillanatot, amikor új otthonuk a mágikus városban életre kel.

Az óceán frissítő szelei hűtötték Dél-Florida forró délutáni egét, és csaknem 2000 emberből álló tömeg táncolt a salsa ritmusára, amikor 2017. április végén az új Miami Scientology-egyház humanitárius hősök jelenlétében megnyitotta kapuit. Az eseményt a város nagyszámú latin-amerikai bevándorlójának szívből jövő üdvözlete köszöntötte, akik Miamit csak „a szabadság városának” hívják.

A helyiek csak Déli Dixie Highwaynek nevezik azt az utat, ahol ez a hétemeletes, 4600 négyzetméteres épület található, amely mellett naponta mintegy 70 000 jármű halad el. Az Egyház helyreállíttatta, hogy az átalakulás modern jelképeként szolgáljon mint – Miami polgármestere, Tomás Regalado szavaival – „stabil pont a közösség számára, amelyet az önkéntesség szelleme hat át”.

A Scientology világának clearwateri szellemi központjától ötórányira fekvő új létesítmény úgy lett kialakítva, hogy ne csak egyéneket juttasson el a mentális és szellemi szabadság magasabb állapotaiba, hanem humanitárius központként is szolgáljon, ahonnan programokat lehet indítani, amelyek küzdenek a drogfogyasztás és az írástudatlanság problémája ellen, előreviszik az emberi jogok ügyét, és önkéntescsapatokat küldenek a válságok és szerencsétlenségek helyszínére a bolygó minden részén.

Bár a miami egyház hasonlít a Föld más pontjain található Scientology-egyházakra, a trópusi éghajlatú Floridában álló épület tükrözi a déli régió helyi jellegzetességeit – ahogy a más városokban működő több tucat másik egyház is az ottani helyi kultúrát és közösséget.

Miami egyike volt a korai előőrsöknek, ahonnan a Scientology egyre gyorsuló világszintű terjeszkedése elindult. Az egész térség első egyháza a mágikus városban nyílt meg 1957 márciusában, és az elmúlt 60 év során humanitárius kezdeményezések központjává nőtte ki magát. Mint ilyen a krónikus és akut társadalmi betegségek biztos ellenszerévé vált. Ez az új otthon ugródeszkát jelent a helyi programok számára, és e programoknak részét képezik a más egyházakkal, ifjúsági és közösségi csoportokkal, bírákkal és rendőrökkel kiépített partneri kapcsolatok is, támogatva őket küldetésükben, hogy az itt élő fiataloknak drogfelvilágosítást nyújtsanak. Mindent összevetve, az Egyház által támogatott Drogmentes Világért program eddig csak Miami térségében legalább 35 000 személy életében hozott drámai változást.

David Miscavige üdvözölte a lelkes tömeget, és úgy írta le Miami új egyházát, mint „méltóságteljes hajó, amely az egész emberiség javát szem előtt tartva szeli a hullámokat”.

Lelkes résztvevők
LELKES RÉSZTVEVŐK Scientológusok, helyi tisztségviselők és vendégek alaposan szemügyre veszik a létesítményt, ahogy bejárják az Egyház új otthonát.

A dél-floridai régió az emberi jogok megsértésének melegágyává vált, ami segített előrevinni az Egyház elkötelezett erőfeszítéseit az emberkereskedelemmel és a mentális egészségügybeli visszaélésekkel kapcsolatos tudatosságnövelő kampányok végrehajtásában. Ezekkel a mai napig mintegy 5 millió embert értek el a remény üzenetével a Miamiból sugárzó spanyol tévében levetített társadalmi célú hirdetéseken és a főműsoridőben a rádióban közvetített stúdióinterjúkon keresztül.

A megjelent méltóságok között volt: Tomás Regalado polgármester; Lincoln Diaz-Balart, az USA korábbi kongresszusi képviselője a 21. választókörzetből; Tamara Batalha, Miami-Dade megye oktatási programigazgatója; és Eduardo Sabillon, Miami város drogfelvilágosítási tanácsadója. Mindegyikük az egyház humanitárius programjairól beszélt.

„Számomra a Scientology Egyház nagyon egyszerű – mondta Regalado polgármester a közönségnek. – Önök tanulnak, dolgoznak, pozitívan gondolkodnak, és segítenek az embereknek. Emiatt és sok más ok miatt jól illenek a városunkhoz.

Miami az amerikai álom kapuja, és önök most ezt a kaput szélesre tárták azzal, hogy átalakítottak egy barátságtalan, érdektelen épületet egy élettel teli központtá. Az önök önkéntes munkára szánt órái életeket változtatnak meg... így most mindössze annyit kérek önöktől, hogy adjanak nekünk még többet az óráikból: 10 000-et, 20 000-et. De bármennyit örömmel elfogadok. Ez az, amire nekünk szükségünk van a Scientology Egyháztól.”

Diaz-Balart korábbi kongresszusi képviselő arról beszélt, hogy osztozik az Egyház emberi jogok és szabadság iránti szenvedélyében, amely lelkület az elejétől a végéig áthatotta a rendezvényt.

„Kubában születtem, és a családommal jöttem az USA-ba a kommunizmus elől négyéves koromban – mondta el. – Amikor először találkoztam az egyházuk tagjaival egy washingtoni konferencián, tudtam, hogy egészen különleges emberi lényekkel van dolgom. Később, amikor elmentem beszélni az emberi jogi osztályukkal, nem azt mondták nekem, hogy »azt akarjuk, hogy segítsen nekünk«. Azt kérdezték: »Hogyan tudunk mi segíteni?«”

Az új létesítmény egy igazi ideális Scientology-egyház, hiszen tökéletesen megtestesíti a vallás céljait: az egyház tagjait magasabb mentális és szellemi állapotokba juttatja, és központként szolgál olyan humanitárius programok elindításához, amelyek az egész világon védik és támogatják az emberi jogokat.

Madártávlatból
MADÁRTÁVLATBÓL Coconut Grove városrész látképe előtt az új miami egyház a remény és a segítség jelzőfényeként világít.
Üdvözlés miami módra
ÜDVÖZLÉS MIAMI MÓDRA Az új recepció köszönti az embereket a szellemi és közösségi központban.

A miami légkör

Miami kulcsjátékosai ígéretet tesznek, hogy együtt dolgoznak a közös ügy előmozdításán a dél-floridai régióban és azon túl.

Eduardo Sabillon

Egyenes beszéd a drogokról

„Az előttem álló fő kihívás az anyagok hiánya volt. Így amikor rátaláltam a Drogmentes Világért oktatási programjára, olyan volt, mintha az ég küldte volna. Elkezdtem használni a programot Miamiban, és láttam, hogy mennyire vonzza a fiatalokat. Közvetlen stílusa őszintén bemutatja a drogfogyasztás realitásait. Így gyorsan elterjedt a híre. Hamarosan már úgy tűnt, mintha mindenki akarná a programot: hívtak rádióadók, tévéadók, valamint egyházak és ifjúsági csoportok. Mind azt mondták: »Szükségünk van valamire, ami kapcsolatot teremt a fiataljainkkal.« Így született meg a Drogmentes Világért-mozgalmunk. Tehát szeretném megköszönni önöknek ezt az új Scientology-egyházat és ezt a fantasztikus új kezdetet Miami számára. Elvégre nem mindennap nyílik egy ilyen szervezet. Ezért őszintén fogadom, hogy mindannyian a legtöbbet fogjuk kihozni belőle.”

Tamara Batalha

A tanulási technológia csodája

„Úgy gondolok magamra, mint »a gyerekek jogainak harcosára«. Ennek ellenére a saját lányom 10 évesen nem tudott olvasni. Ám amikor Isten bezár egy ablakot, kinyit egy ajtót. És ez az ajtó a Scientology Egyházhoz vezetett! Mindössze három hónap alatt onnan, hogy a teszteken egy óvodás szintjét érte el, oda jutott, hogy úgy olvasott és írt, mint egy harmadikos! Amit önök a tanulási technológiával tesznek, az csoda. Elkezdtem tűnődni: most, hogy az én gyerekem már megmenekült, hány gyereket lehet még megmenteni az írástudatlanságtól? Ha nem lenne a Scientology, hol tartana most a bolygó?”

„Az önkéntes munkával töltött óráik pedig életeket fognak megváltoztatni, efelől semmi kétség.”
Lincoln Diaz-Balart

Szabadságot lehel az emberek életébe

„Amikor először találkoztam az egyházuk tagjaival egy washingtoni konferencián, tudtam, hogy egészen különleges emberi lényekkel van dolgom. Később, amikor elmentem beszélni az emberi jogi osztályukkal, nem azt mondták nekem, hogy »azt akarjuk, hogy segítsen nekünk«. Azt kérdezték: »Hogyan tudunk mi segíteni?« Az önök munkája nem csupán elméleti, hanem valódi – nagyon is valódi. Láttam az emberi jogok melletti elkötelezettségüket a gyakorlatban is. És azt hallottam vissza azoktól, akik brutális elnyomás áldozatai, hogy az önök által terjesztett anyagok »olyanok, mint a friss levegő«. Mindannyiunknak oly nagy szükségünk van a szabadságra, akár a levegőre. Az önök egyháza és programjai pedig nagyban hozzájárulnak ahhoz, hogy szabadságot vigyünk az emberek életébe.”

Tomás Regalado

Tárt karokkal fogadtak minket

„Mi vagyunk az a város, amely megtestesíti ezt az amerikai ellentmondást: a gazdagság városa, ahol ugyanakkor szegények is laknak; a túlzott fogyasztás városa, ahol egyeseknek alig jut. Így ha vannak olyanok, akik hajlandók önkéntesen kimenni az utcákra, és segíteni mások életét, nos, azt bizony tárt karokkal fogadjuk. És ez már önmagában elegendő ok az ünneplésre. Miami az amerikai álom kapuja, és önök most ezt a kaput szélesre tárták azzal, hogy átalakítottak egy barátságtalan épületet egy élettel teli központtá. Az önkéntes munkával töltött óráik pedig életeket fognak megváltoztatni, efelől semmi kétség. Így most mindössze annyit kérek önöktől, hogy adjanak nekünk még többet az »óráikból«: 10 000-et, 20 000-et. De bármennyit örömmel elfogadok. Ez az, amire nekünk szükségünk van a Scientology Egyháztól.”