A szerkesztőtől

Mérföldkövek

Freedom magazin. 2017. december

A történelemnek idő kell ahhoz, hogy az egész nemzedékek életét követő idővonal mentén történő jelentős eseményeket megörökítse. Mint civilizáció mi ezeket az eseményeket tervszerűen és a benyomásainkhoz hűen naptárban rögzítjük. Ez önmagában is annak a tudománynak és technológiának a megörökítése, amely korszakok óta informál az emberiség haladásáról, és egyben nyomon is követi e haladást.

A Scientológusok a 2017-es évet világszerte mérföldkőként könyvelték el e fiatal vallás folyamatban lévő küldetésében, amely küldetés célja jobb világot teremteni az emberiség számára, és békés, termelékeny életet lehetővé tenni a káosz közepette is.

Ahogy ezek az oldalak is igazolják – és ahogy a kapcsolódó történetek megvilágítják –, az év múlásának ütemét eredmények dobpergésszerű egymásutánja adta meg, és ez jól mutatja, hogy mire lehet képes egy elkötelezett csoport, amelynek céljai jól tükrözik folyamatos elkötelezettségét a Scientology Alapítója, L. Ron Hubbard technológiája mellett.

Az újabb és újabb városokban 2017-ben megtartott megnyitóünnepségek nemcsak a Scientology szellemi terjeszkedését jelentik, hanem a humanitárius programokét is, amelyek a vallásnak magának az egyik alapkövét képezik. Ahogy az nyilvánvaló volt, a küldetés – vallási és személyes szabadságjogokat biztosítani minden Scientológusnak – jelentős sikerrel járt. Bár maradtak még kihívások, 2017 üzenete az volt, hogy a Scientology technológiája az egész emberiségnél működik.

A Scientológusok elkötelezett munkája a világ minden táján megváltoztatta az emberi jogokról és az emberi boldogságról kialakult elképzeléseket és az ezekkel kapcsolatos hozzáállást. Ez a változás segített abban, hogy e gondokkal küzdő világ egyre inkább elforduljon a vallási türelmetlenségtől, és közelebb kerüljön a szabadság, a befogadás, a vallásközi együttműködés és a felelős életet hirdető erkölcsi kódexek gondolatához – ami azt jelzi, hogy egy jobb civilizáció felé haladunk.

A 2017-es év az önkéntes lelkészek munkája miatt is különleges helyet foglal majd el az Egyház történetében. Ők a főszereplői ennek a különkiadásnak, amelyben bemutatjuk rengeteg elismerést kivívó válaszukat a természeti katasztrófák okozta emberi nyomorúságra.

A Religious Technology Center Vezetőtestületének Elnöke, David Miscavige irányítása alatt 2017-ben elért mérföldkövek közé tartozik még a Scientology teljes elismerése Macedóniában, Kolumbiában és Mexikóban, ahol a kormányzati vezetők hivatalosan is elismerték, ami mindig is igaz volt: hogy a Scientology egyaránt szolgálja az Embert és az Ember szellemét, célul tűzve ki mindkettő felemelését.

– A szerkesztők